Dia- és negatív film szkennelés

Diaképeink, negatívjaink még gondos tárolás ellenére is folyamatosan öregszenek

Ezt mind megkapod, ha ránk bízod diáidat, negatívjaidat:


Ennek az elkerülhetetlen folyamtnak ugyan nem tudunk gátat szabni, azonban a jelenlegi állapotot szkenneléssel meg lehet őrizni, sőt, a képeket fel lehet újítani. A digital11 digitalizáló stúdió egyik első szolgáltatása a diák és negatívok szkennelése volt, sok százezer dia- és negatív filmkockát digitalizáltunk, így rengeteg tapasztalat gyűlt össze tudástárunkban.

 

Szkennelés során a filmet megtisztítjuk a fizikai szennyeződéstől, az üveges keretben lévő diákat kivesszük a keretből, csúcsminőségű fotószkennerrel beszkenneljük az általad választott felbontásban, az általad választott formátumban, ami lehet jpg vagy tif.

A szkennelt képeket:

  • irányba forgatjuk,
  • kiegyensítjük,
  • levágjuk a széleit,
  • kontraszt- és fényerőjavítást végzünk,
  • korrigáljuk a torzult színeket. 

Ezeket a szolgáltatásokat áraink mind tartalmazzák!

Ha a tekercseken vagy dobozokon feliratok vannak, akkor az adott fotókat tartalmazó mappákat ugyanúgy fogjuk elnevezni. 

Az erősebben sérült fotókat kérésre retusáljuk. Sőt, szkennelt fotóidból feljavított reprodukciót is kérhetsz!

Dia- és negatív képek digitalizálásával kiváló minőségű digitalizált képeket kaphatunk.

Ha fellelhető a papírképek eredeti negatív tekercse, érdemes azt szkennelni, mert élesebb, színhelyesebb, kontrasztosabb képeket kaphatunk végeredményül.

Hódít a retro, a diavetítők reneszánszukat élik, de ez sem menti meg a régi diaképek minőségének romlását.

Diaképek szkennelése házilag rendkívül időigényes, és kétséges végkimenetelű feladat. Az elterjedt multifunkciós készülékek alkalmatlanok erre a feladatra, mivel nem rendelkeznek másodlagos fényforrással. Az olcsó egyfunkciós szkennerekkel ugyanez a probléma, a diaképek digitalizálására felkészített szkennerek már eleve drágábbak, viszont nem adnak kielégítő végeredményt. Sebességük pedig leginkább idegőrlő.

Ezért kisebb-nagyobb gyűjtemények digitalizálása otthon nem kifizetődő. Dia- és negatív fotók digitalizálását már 110 Ft-tól vállaljuk, nagyobb gyűjtemények szkennelését pedig jelentős kedvezménnyel végezzük.



Film előhívás*: kézzelfogható papírkép régi negatívról vagy diáról

Régi negatívról vagy diáról jó minőségű papírképet kaphatunk - ennek előfeltétele a digitalizálás. Hozd el a régi negatív tekercset vagy keretes diát, és akár képeslap méretben, akár panorámafotóként kinyomtatjuk, hogy az emlék kézzelfogható legyen!

* Ebben az esetben előhívás kifejezés alatt a korábban már előhívott negatívról vagy diafilmről digitalizált fotók nyomtatását értjük.


Fényképeink újratöltve - digitalizálással

Diaképek és negatívok digitalizálásával általában magasabb minőséget tudunk elérni mind a színeket, mind a kép élességét tekintve - ha minőségi anyagra dolgoztunk annak idején, és az előhívás során is minőségi anyagokat használtak a laborban. A dia vagy negatív szkennelés végeredménye nagyban függ az eredeti nyersanyagtól, a képek eredeti élességétől és szemcsézettségétől.

Mindkét nyersanyag fő problémája, hogy könnyen karcolódik, ill. hajlamosak az elszíneződésre, melyek több utómunkát igényelnek a digitalizálást követően. Keretezett diák esetében további probléma lehet az üvegek közé lerakódott kosz, valamint a penészedés. Minél előbb elvégezzük a dia és negatív képeink szkennelését, annál jobb minőséget tudunk elérni, révén, az idő előrehaladtával az előzőekben ismertett problémák csak fokozódnak.


Dia és negatív képek digitalizálását megelőzően a nyersanyagot minden esetben megtisztítjuk, az üveg elő- és hátlappal együtt keretezett diákat szétszedjük, majd a tisztítást és szkennelést követően újra összerakjuk. Keretezett diákra nem számolunk fel külön felárat, csak ha üveges a keret, ezeket viszont mindenképpen szét kell bontani. A digitalizálás után valamennyi képet manuálisan egyenként végignézünk, a zavaró szemcséket, koszfoltokat eltávolítjuk, valamint szín-, kontraszt- és fényerőkorrekciót végzünk.

Hogyan válasszam ki a megfelelő felbontást a szkenneléshez?

A rövid válasz az, hogy mindig a célnak megfelelő felbontást érdemes választani. Pl. ha csak az a cél, hogy a képeket egy prezentációhoz használjuk fel, fölösleges a legnagyobb felbontást választani. A helyes választásban mindig segítünk

Normál (24x36 mm Leica) diák és negatívok esetén a digitalizálást 2400 dpi felbontásban ajánljuk, ez sok részletet visszaad, illetve utómunkához is általában elegendő. Ez a felbontás kb. 3000 X 2000 pixel méretű képeket eredményez. Ennél kisebb felbontásban legfeljebb kisméretű monitoron (19" vagy kisebb) vagy laptopon való nézegetéshez javasoljuk; utómunkához, hosszútávú archiváláshoz kevésbé. Közép- és nagyformátumú (pl. 6x6, 6x9 cm) diák és negatívok esetén egyszerű archiváláshoz 1200 dpi felbontást szoktunk javasolni, viszont nyomdai munkához, poszterméretű nagyításhoz ennél nagyobb, 2400 vagy 4800 dpi ajánlott.


Vállaljuk minden fajta dia és negatív digitalizálását, legyen az tekercsben, papír- vagy műanyag keretben, üveggel, vagy anélkül, vagy csíkokra vágva. Mivel minden egyes képkockát a legmagasabb minőség elérése érdekében manuálisan szkennelünk, a tekercsben lévő 35 mm-es diákat vagy negatívokat 6 képkockás, közép- és nagyformátumú negatívokat 2-3 képkockás csíkokra vágjuk.


Nagy kedvenceink az üvegnegatívok. Ezek a mára már akár 100-120 éves kincsek igazi ínyencségek. Ha jól tárolták őket, rendkívül tartósak, a képek elképesztően részletgazdagok, élesek, szinte megszólalnak. Ha nálad is lapul néhány, ne habozz, hozd el!

Mennyibe kerül? Dia- és negatív szkennelés árak

A képek különböző felbontásban történő digitalizálása eltérő munkaidőt igényel, ezért a digitalizálás ára is eltérő. Amennyiben diaképek üveges keretben vannak, azokat szkennelés előtt mindenképpen szét kell bontani, mivel nem csak a külső felületen, hanem az üvegen belül is porréteg alakul ki a hosszú évek során, ezen kívül az üveghez tapadt film foltokat hagy a filmen. Mivel a keretek szétbontása és összerakása időigényes, ezért ilyen képek esetén felárat számolunk fel, ezért javasoljuk, hogy még otthon bontsd szét őket, és csak a filmet add át szkennelésre egy borítékban.

Diaképek, negatívok (24x36 mm Leica és pocket film) szkennelése, digitalizálása

Minimum megrendelési érték: 500 Ft

1200 dpi felbontásban
110 Ft/db


2400 dpi felbontásban
130 Ft/db


4800 dpi felbontásban
320 Ft/db


üveges vagy fóliás dia (műanyag keret+üveg vagy fólia) szétbontásának és összeillesztésének felára
70 Ft/db


ragasztott üveges diakeret szétbontásának felára
90 Ft/db


Közép- és nagyformátumú dia vagy negatív (pl. 6x6, 6x9 cm), üvegnegatív szkennelése, digitalizálása

Minimum megrendelési érték: 500 Ft

600 dpi felbontásban
180 Ft/db


1200 dpi felbontásban
250 Ft/db


2400 dpi felbontásban
380 Ft/db


4800 dpi felbontásban
650 Ft/db